Élet az intézményben
Home » Élet az intézményben
2024
image5-scaled_2

Az előkészületek:

Az intézmény ellátottjai azok a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek, akiknek egészségi állapota rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel, valamint azok a 18. életévüket betöltött személyek, akik betegségük miatt nem tudnak önmagukról gondoskodni. A nyugdíjkorhatárt betöltött személlyel együtt beköltözhet a vele legalább egy éve együtt élő házastársa, élettársa, testvére és fogyatékos közeli hozzátartozója is.

Az ellátottak szükséglete a kortól, egészségi a fizikai és a mentális állapottól függően egyéni.

A szolgáltatást igénylő a jelentkezéskor tájékoztatást kérhet az intézmény vezetőjétől az érvényben lévő elhelyezési feltételekről, az ellátásról, a jogokról és kötelezettségekről.
Az intézményben nyújtott ellátás igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője kérésére.
A szolgáltatást igénylő jelentkezésekor felkerül az érdeklődők közé, míg a „Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez” és az „Értékelő adatlap” nyomtatványok kitöltésével a várakozók közé kerül.
Az előgondozás során az előgondozást végző személy felméri a gondozásra váró ápolási- gondozási és foglalkoztatási igényét, ellátásához szükséges egyéni igényeit a személyre szabott szolgáltatás biztosítása érdekében, továbbá felkészíti az ellátást igénybe vevőt az intézményi elhelyezésre.
Soron kívüli elhelyezés iránti igény esetén az intézményvezető hoz döntést. Ellátás a napi 4 órás vagy azt meghaladó ápolási igény esetén vagy körülményeken alapuló gondozási szükséglet fennállása esetén nyújtható.
Az ellátás megkezdése előtt megállapodás készül. Az átlagéletkor 80 év körüli és általában jóval több a női ellátott. Sok a fekvő, teljes ápolást-gondozást igénylő beteg. Az ellátottak közül általában 10 fő a demens beteg.

A „Segítő Kezek” Idősek Otthona feladatai:

- Lakhatásról való gondoskodás, 24 órás ápoló-gondozói felügyelet mellett.
- Alapápolási - gondozási feladatok ellátása.
- Napi háromszori étkezés, szükség esetén diéta biztosítása.
- Ruházattal és textíliával való ellátás - szükség esetén.
- Az ellátott ruházatának, textíliájának mosása, vasalása, javítása.
- A külön jogszabályokban meghatározott egészségügyi ellátás biztosítása.
- Mentálhigiénés ellátás biztosítása.
- A hivatalos ügyekben való segítségnyújtás.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény 67.§-ban meghatározott intézményi elhelyezés, amely az intézményben életvitelszerű tartózkodást biztosít, valamint folyamatos felügyeletet, 55 ellátott részére. 1, 2, 3 illetve 4 ágyas szobákban történik az ellátottak elhelyezése. A folyamatos felügyeletet az ápoló-gondozó személyzet és az intézményi orvos biztosítja (az orvosi rendelés heti 2x2 órában történik, illetve szükség szerint).

woman-4792038_1280

Az ápolási, gondozási feladatok között ellátja a következő tevékenységeket:

•Gyógyszerátadás, -beadás
•Fürdetés, ágyazás
•Sebellátás, felfekvések kezelése
•Fürdetés-mosdatás
•Tisztába tevés, ágytálazás, WC-székre kiültetés
•Öltöztetés
•Az ellátottak mozgatása, emelése, mobilizálása
•Az ellátottak tornáztatása - különösen a fekvő betegeknél
•Kéz - és lábápolás, körömvágás
•Borotválás, hajvágás
•A szennyes ruha és ágynemű gyűjtése, valamint a tiszta ruha kiadása.

Az intézmény az étkeztetést az intézményben élők életkori sajátosságainak, valamint az egészséges táplálkozás követelményeinek megfelelően biztosítja, a szociális étkeztetésre vonatkozó szabályok figyelembevételével. Az ellátottak étkeztetése keretében napi háromszori étkezést - ebből legalább egy alkalommal meleg ételt biztosít. Ha az ellátást igénybe vevő egészségi állapota indokolja, részére - orvosi vagy dietetikus javaslatra - speciális étkezési lehetőséget biztosít (pl. diéta, gyakoribb étkezés…).
Az intézmény biztosítja a fekvőbetegek részére a rendszeres és megfelelő mennyiségű folyadékbevitelt.

•Normál étrend
•Speciális étrend:

- szénhidrátszegény
- fehérjeszegény
- koleszterinszegény
- epés étrend
- pépes, roboráló
- gyomorkímélő diéta
- tejmentes

Az intézmény étkezőjében történik a felszolgálás, illetve szükség esetén az ellátott szobájában, tálcán történő szállítással.

Egészségügyi szolgáltatás

Az intézmény biztosítja az ellátást igénybe vevők egészségügyi ellátását.
Az egészségügyi ellátás keretében az intézmény gondoskodik az igénybe vevő:

•egészségmegőrzést szolgáló felvilágosításáról,
•orvosi ellátásról heti 2x2 órában, illetve szükség szerint. Dr. Papp Albert az intézmény megbízott háziorvosa,
•alapápolásáról,
•szakorvosi illetve sürgősségi ellátáshoz való hozzájutásáról,
•kórházi kezeléshez való hozzájutásáról,
•gyógyszerellátásáról,
•gyógyászait segédeszközök biztosításáról,
•szükség szerinti EKG vizsgálatáról,
•nővérhívó rendszer biztosításáról.

Az intézmény biztosítja továbbá az eseti és rendszeres gyógyszerkészletet (az 1993. évi III.tv.52.§ (2)-(3) bekezdése szerint), valamint gondoskodik a gyógyszerek beszerzéséről és tárolásáról.

Mentálhigiénés ellátás biztosítása

Az intézmény feladatkörében gondoskodik az ellátást igénybe vevő mentálhigiénés ellátásáról, az egyéni és csoportos foglalkoztatási tervben meghatározottak szerint. Ennek keretében biztosítja:

•a személyre szabott bánásmódot
•a konfliktushelyzetek kialakulásának megelőzése érdekében az egyéni, csoportos megbeszélést
•feszültségek kezelését, krízishelyzet kialakulásának megelőzését, a krízisek kezelését
•a szabadidő kulturált eltöltésének feltételeit
•a szükség szerinti pszichoterápiás foglalkozást
•az ellátottak családi és társadalmi kapcsolatai fenntartásának feltételeit
•a gondozási tervek megvalósítását
•a hitélet gyakorlásának feltételeit, és
•segíti, támogatja az Intézményen belüli kis közösségek, társas kapcsolatok kialakulását és működését.
•tanácsadást végez, közösségi programokat szervez
•együttműködést épít ki intézményekkel, egyházakkal, civil szerveződésekkel.

Az ellátást igénybe vevő korának, egészségi állapotának, képességeinek és egyéni adottságainak figyelembe vételével szervezi:

•az aktivitást segítő fizikai tevékenységeket (séta, sporttevékenység, fekvőbetegek levegőztetése, ágytorna stb.)
•a szellemi és szórakoztató tevékenységeket (pl.: előadások, olvasás, felolvasás, rádióhallgatás, tévénézés, kártya - és társasjátékok, vetélkedők, zenehallgatás stb.)
•a kulturális tevékenységeket (pl.: rendezvények, ünnepségek, névnapok, színház-, mozi-, múzeumlátogatások, kirándulások, kiállítások stb.) A különböző egyházak havi rendszerességgel szolgálnak az intézményben a hitélet gyakorlásának elősegítéseként.